OLVASS ÍRJ OSZD MEG::.. BLOGGOLJ

A Titok vonzás törvénye összefoglaló

A titok vonzás törvénye című könyv amerikai megjelenésekor hónapokig vezette a New York Times sikerlistáját, ráadásul kiütötte a nyeregből a Harry Potter utolsó részét az Amazon bestsellerlistáján. De mi ez a titokzatos titok?

Meglepő módon nem más, mint egy jól ismert elmélet. A pozitív gondolkodás hatalmának elmélete, mely a vonzás törvényén alapszik, és ami szerint gondolataink – vagyis az univerzummal folytatott párbeszédünk – és pozitív érzéseink határozzák meg sikereinket. A Nagy Titok vonzás törvénye töredékei eddig is fellelhetők voltak szájhagyomány útján fennmaradt bölcsességekben, irodalmi művekben, különböző vallásos és filozófiai szövegekben. A darabkák azonban most először állnak össze teljes kinyilatkoztatássá. S ez képes megváltoztatni mindazok életét, akik kapcsolatba kerülnek vele.

Rhonda Byrne, az ausztrál producer, s egyben a kötet szerzője több tucat neves tudóst, filozófust, szerzőt, és egyéb szakembert tud maga mellett. Véleményük szerint a vonzás törvénye az univerzum leghatalmasabb ereje, s a A Titokban bebizonyítják ezt. Állításuk szerint az életben mindent elérhetünk – szerelmet, boldogságot, egészséget –, ha „kérjük, hiszünk benne, és készek vagyunk elfogadni azt”.

Internetes blogok szerzőinek tömkelege osztja meg olvasóival, hogy a pozitív gondolkodás miként változtatta meg az életüket. Néhányuk azt állítja, hogy ahogy rendszeresen újra és újra elolvassák a könyvet, további újabb titkokat találnak A Titokban, minden egyes alkalommal. „A Titok vonzás törvénye megváltoztatja az ember világképét”.


A People-nek adott interjújában Byrne hangsúlyozta, hogy a módszernek biztos hatása van: „Legyen szó egészségről, a főnökünkkel való kapcsolatunkról, anyagi helyzetünkről: minden megváltoztatható. A törvény sosem hibázik. Nevetségesen sokat dolgoztam, hogy kijöjjek valahogy. A kapcsolataim sem voltak rendben. Ma azonban minden egyes nap öröm és boldogság a számomra, melynek várakozással nézek elébe. Minden kapcsolatomban a lehető legmélyebb szeretetet élem át. A Titokkal ezt az ajándékot szerettem volna megosztani az emberekkel. Tudtam, hogy ez a tudás milliókat képes boldoggá tenni.”

Olyan emberek millióit, mint amilyen például Kip Silveria, aki minden egyes nap meghallgatja A Titok hanganyagát. „Teljesen megváltozott” – meséli a nyolc éves fiú édesanyja. „Jobban boldogul az iskolában, és több barátja van. És őszintén hisz benne, hogy bármit megkaphat, amire vágyik.” Sőt, a fiú, aki régebben mindig veszített a társasjátékokban, ma az édesanyja szerint „mindig, mindent megnyer”. „Az önbizalma az egekben van. Lehet, hogy furán hangzik, de azt hiszem, A Titok vonzás törvényével a lehető legnagyobb ajándékot kapta tőlem.”

A Titok vonzás törvénye egyik közreműködője – saját állítása szerint bukott diákból pár év alatt milliomos lett, miután megtanulta használni „a legtermészetesebb természeti törvényt”. Azóta – immár 38 éve – szemináriumokon és saját könyveiben osztja meg tapasztalatait és gondolatait mindazokkal, akik kíváncsiak rá.

Egy másik bukott diákból lett milliomos, Christine Comaford-Lynch életének minden területén – otthon, a munkában, és a szerelmi életében is – használja a vonzás törvényét. A hölgyet a pozitív gondolkodás segítette hozzá álmai megvalósításához, és ennek köszönhetően ma már sikeres vállalkozó és milliomos. „Ha nem figyeltem volna oda, és nem használtam volna ki a vonzás törvénye által nyújtott lehetőségeket, minderre nem lettem volna képes” – állítja Comaford-Lynch, aki szintén Byrne ismeretségi köréhez tartozik. Miközben eredeti munkaadója, a Microsoft épp egy belső átalakuláson és meglehetősen kaotikus időszakon ment keresztül, ő képes volt beindítani saját sikeres vállalkozását. „A dolog mindig akkor következik be, ha az univerzum szerint eljött az ideje, és nem akkor, amikor én akarom” – teszi hozzá. „Épp ezért nem szabad aggodalmaskodnom, erőszakoskodnom, vagy kételkednem. Csak bíznom kell, folytatni a fókuszálást segítő vonzás törvénye gyakorlatokat, és nyitva kell tartanom a szemem. Ennek az egésznek a józan ész az alapja. A vonzás törvénye a bizonyosságról szól.” – mondja. „És a háláról, amivel az univerzumnak tartozunk.” – teszi még hozzá.

A könyv lapjain mai tanítómesterek szólalnak meg, akik már megtapasztalták ezt az erőt. Ők a Titok vonzás törvénye által megszabadultak betegségeiktől, mesés vagyonra tettek szert, legyőzték az előttük tornyosuló akadályokat, és olyan dolgokra voltak képesek, amelyeket a legtöbb ember lehetetlennek gondol.

„Titok vonzás törvénye könyv megmutatja, hogyan használhatod a Titkot életed minden területén – legyen szó pénzről, egészségről, kapcsolatokról, vagy a boldogságról úgy általában. Segítségével felfedezhetsz egy benned rejlő, kiaknázatlan erőforrást, amely képes megszépíteni az életedet.”

A Titok megjelenik. A témához kapcsolódó kötet: Így működtesd a Vonzás Törvényét!

A Titok megnyerte a NAUTILUS KÖNYVDÍJAT az Ösztönző/Motivációs könyvek kategóriájában!
A Nautilus egy különleges díj, mellyel olyan szerzőket és műveket tüntetnek ki, akik és amik hozzájárulnak társadalmunk tudatosodásához és jóllétéhez, és olyan spirituális és ökológiai értékeket közvetítenek, mint az együttérzés, a fenntarthatőság, az egyszerűség és a világbéke. A díjat a Marilyn McGuire  Társa ítéli oda, mely szervezet már húsz éve támogatja könyvek, zenei művek és más, a világ jobbá tételéhez hozzájáruló alkotások születését, megjelenését, marketingjét és eladását.

2. A Titok vonzás törvénye címszavakban

- Az élet Nagy Titka a vonzás törvénye.

- A vonzás törvényének értelmében a hasonló hasonlót vonz, tehát amikor gondolsz valamire, újabb hasonló gondolatokat hívsz be az elmédbe – ezért kell kerülni a negatív gondolatokat

- A gondolatok mágneses erővel és saját frekvenciával rendelkeznek. Ahogy elméd kibocsátja őket az univerzumba, mágnesként vonzzák magukhoz a hasonló rezgésszintű dolgokat. Minden visszatér tehát a forráshoz – vagyis Hozzád.

- Olyan vagy, mint egy emberi adótorony, aki a gondolatai által bizonyos frekvenciát bocsát ki. Ha változtatni akarsz az életeden, ezt a frekvenciát, vagyis gondolataidat kell áthangolnod.

- Jelenlegi gondolataid teremtik jövőbeni életedet. Az elmédet uraló elképzelések életed valós képeiként köszönnek majd vissza.

- Titok vonzás törvénye Gondolataid dolgokká válnak.

- Életed tábláját te írod tele, méghozzá azzal, amivel akarod.

- Egyetlen dolgod van: jól érezni magad – most.

- Titok vonzás törvénye Minél többet használod a benned rejlő erőt, annál több lesz belőle.

- Most kell magadhoz ölelned saját nagyságodat.

- Egy dicsőséges kor kellős közepén tartunk. Amint elengedjük korlátozó gondolatainkat, a teremtés összes területén feltárul előttünk az emberiség valódi nagysága.

- Titok vonzás törvénye Csináld azt, amit szeretsz. Tedd fel magadban a kérdést: „Miben lelem örömömet?” És ahogy átéled ezt az örömöt, az univerzum örömteli dolgok egész lavináját zúdítja majd rád.
- Most, hogy megismerkedtél A Titok vonzás törvényével, csak tőled függ, mit kezdesz vele. Bármerre is indulj, jól döntesz. A választás a te kezedben van.

3. Könyvbelív – szerkesztett kivonat:

Rhonda Byrne

The Secret

Édesvíz Kiadó
Budapest, 2007

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Rhonda Byrne / The Secret
Atria Books/Beyond Words, an imprint of Simon & Schuster, Inc., 2006

ÉDESVÍZ KIADÓ, BUDAPEST
Felelős kiadó Novák András igazgató
Főszerkesztő Molnár Eszter
Műszaki vezető Erdélyi Anna
Tipográfia TypoStúdió Kkt.
Borítót készítette Decoflex Kft.
Nyomta Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen

Amint fent, úgy lent.
Amint belül, úgy kívül.
- Smaragdtábla, Kr. e. 3000 körül

Előszó

Egy évvel ezelőtt az életem romokban hevert. Halálra dolgoztam magam, hirtelen elveszítettem az édesapámat, munkahelyi és családi kapcsolataimon pedig zűrzavar uralkodott. Akkor még nem sejtettem, hogy ez az óriási kétségbeesés hozza majd el életem legnagyobb ajándékát.

A Nagy Titok tárult fel előttem – az élet Titka. Az első bepillantást egy százéves könyv adta, amelyet Hayley lányom nyomott a kezembe. Elkezdtem kutatni A Titok után. Alig hittem a szememnek, amikor láttam, ki mindenki tudott róla. Sorra bukkantak elém az emberiség történetének legnagyobb figurái: Platón, Shakespeare, Newton, Hugo, Beethoven, Lincoln, Emerson, Edison, Einstein.

Azon tűnődtem, vajon miért nem tud erről mindenki. Égető vágyat éreztem, hogy megosszam a Titkot a világgal, ehhez pedig kortárs segítőtársakat kerestem, akik szintén ismerik.

Jöttek is szép sorban. Olyan lettem, mint egy mágnes: egyik nagy tudású mester után a másikat vonzottam magamhoz. Ahogy az elsőt felfedeztem, ő elvezetett a másodikhoz, és így tovább. A lánc tökéletesen működött. Ha rossz útra tévedtem, valami mindig eltérítette a figyelmemet, és egy kis kerülővel elvitt a következő tanítóig. Sokszor előfordult, hogy „véletlenül” másik internetes linkre kattintottam, mint amelyikre szerettem volna, és ezáltal lényegi információk birtokába jutottam. Néhány hét alatt sikerült végigkövetnem, hogyan alakult A Titok története az évszázadok során, valamint ráakadtam több, ma élő birtokosára is.

Fejembe vettem, hogy egy filmben tárom a világ elé A Titkot. Két hónap alatt az egész produkciós csapat, akikkel dolgoztam, megismerkedett ezzel a tudással. Nagyon fontos volt, hogy minden munkatárs tudja, miről van szó, hiszen e nélkül lehetetlen lett volna véghezvinni a tervünket.

Ekkor még egyetlen tanító sem volt, akit leszerződtettünk volna a filmünkhöz. A Titok azonban a miénk volt. Rendületlen hittel utaztam hát Ausztráliából az Egyesült Államokba, ahol a mesterek zöme él. Hét hét alatt ötvenöt ember állt A Titok csapatának kamerája elé. A leforgatott anyag 120 órányira rúgott. A Titok születésének minden pillanatában maga A Titok segített bennünket. Szó szerint magunkhoz vonzottunk mindent és mindenkit, amire és akire szükségünk volt. Nyolc hónap múlva bemutattuk a filmet.

Amint a film végigsöpört a világon, csodás beszámolók végeláthatatlan sora zúdult ránk: az emberek leírták, hogy krónikus fájdalmaktól, depressziótól és betegségektől szabadultak meg; súlyos balesetek után álltak lábra; sőt voltak, akik a halál torkából tértek vissza. Több ezer történet érkezett, amelyek mesés vagyonokról és váratlan pénzekről szóltak. Sokan arra használták a Titkot, hogy magukhoz vonzzák álmaik otthonát, társát, autóját, állását vagy előléptetését. Előfordult, hogy üzleti vállalkozások napok alatt virágoztak fel. Különösen szívet melengető érzés volt kisgyermekes családokról olvasni, akik újra egymásra találtak.

A leglélegzetelállítóbb történetek gyermekektől érkeztek, akik saját kis céljaik – például jobb jegyek vagy barátságok – elérésére használták a Titkot. Orvosok, egyetemek és iskolák, egészségmegőrző alapítványok, templomok, spirituális centrumok hada érzett rá késztetést, hogy megossza a Titkot a hozzájuk forduló emberekkel. Világszerte rendeztek otthoni Titok-partikat, ahol az emberek együtt fedezték fel a tudást szeretteikkel és barátaikkal. A Titok segítségével mindenféle dolgot megvalósítottak már – legyen szó akár valami apróságról, akár tízmillió dollárról. És mindez a film megjelenése utáni néhány hónapban történt.

A Titok megalkotásával az volt a célom – sőt mind a mai napig az lebeg a szemem előtt –, hogy örömöt vigyek emberek millióinak az életébe. Vágyam megvalósulását a velem dolgozó csapat nap mint nap tapasztalja, hiszen folyamatosan érkeznek a hálálkodó levelek, amelyeket a világ legkülönfélébb pontjain élő emberektől kapunk, korra, bőrszínre és nemzetiségre való tekintet nélkül. Nem létezik olyan dolog, amelyet ne érhetnél el ezzel a tudással. Mindegy, hogy ki vagy és hol élsz, A Titok képes megadni neked mindazt, amire vágysz.

A könyvben huszonnégy csodálatos tanító szólal meg. Üzenetüket az Egyesült Államok különböző pontjain, eltérő időpontokban rögzítettük, mégis mintha ugyanazon a hangon szólnának. Szavaik mellett történeteket is olvashatsz, amelyek működés közben mutatják be az általuk közvetített tudást. Minden ötletet és kiskaput megosztok veled, hogy azt az életet tudd élni, amelyet megálmodtál magadnak.

Észre fogod venni, hogy bizonyos helyeken nagybetűvel írom a „Te” szót. Ezt azért teszem, mert szeretném, ha éreznéd, hogy ezt a könyvet Neked, az Olvasónak írtam. Személyesen Hozzád beszélek. Szeretném, ha bensőséges kötődés alakulna ki benned a most következő oldalakkal kapcsolatban, hiszen A Titok érted van.

Ahogy egyre inkább elmerülsz A Titok rejtelmeiben, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben.

BOB PROCTOR
Filozófus, író és személyi edző
A Titok mindent megad neked, amire csak vágysz: boldogságot, egészséget, gazdagságot.

DR. JOE VITALE
Metafizikus, marketingszakértő és író
Bármit birtokolhatsz, bármit megtehetsz és bármi lehetsz, vágyaid szerint.

JOHN ASSARAF
Vállalkozó és befektetési szakember
Bármit is szeretnénk, mindenünk meglehet. Nem számít, milyen nagyszabású dologról van szó.

Milyen otthonra vágysz? Szeretnél milliomos lenni? Milyen üzletről álmodozol? Szeretnél sikeresebb lenni? Mi az, amit igazán szeretnél?

DR. JOHN DEMARTINI
Filozófus, kiropraktőr, gyógyító és a személyes átalakulás szakértője
Ez az élet Nagy Titka.
DR. DENIS WAITLEY
Pszichológus, az elme lehetőségeinek kitágításán dolgozik
A múlt vezetői, akik ismerték A Titkot, maguknak akarták a vele járó hatalmat, ezért tudatlanságban tartották az embereket. Ők pedig mindennap elvégezték a munkájukat, majd hazamentek. Taposómalomban éltek, míg A Titok egy szűk réteg kiváltsága maradt. A történelem során az emberiség mindig is sóvárgott A Titok bölcsessége után, de olyanok is akadtak szép számmal, akik megtalálták a módját, hogy a világ elé tárják ezt a tudást.

MICHAEL BERNARD BECKWITH
Látó, az Agape Nemzetközi Spirituális Centrum alapítója
Rengeteg hétköznapi csodának voltam már tanúja.
Pénzügyi csodáknak, csodálatos fizikai, mentális és párkapcsolati gyógyulásoknak.

JACK CANFIELD
Író, tanító, életmód-tanácsadó, motivációs előadó
Mindez annak köszönhető, hogy tudták, hogyan alkalmazzák A Titkot.
Mi A Titok?

BOB PROCTOR
Most bizonyára ott ülsz, és azon tűnődsz, mi is lehet az A Titok. Mindjárt elmesélem, én hogyan értettem meg.

Mindannyiunkat egy végtelen erő mozgat, és ugyanazok a törvények vonatkoznak ránk. Az univerzum törvényei olyan precízek, hogy lehetővé teszik űrrepülők megalkotását, amelyek embereket visznek a Holdra, századmásodperces pontossággal landolva a felszínén.

India, Ausztrália, Új-Zéland, Stockholm, London, Toronto, Montreal, New York – bárhol is élj, téged is ugyanaz az erő, ugyanaz a törvény mozgat. A vonzás törvénye!

A Titok nem más, mint a vonzás törvénye!

Mindent, amit az életedben tapasztalsz, te magad vonzottál be, mégpedig az elmédben megjelenő képek által. A gondolataid által. Bármi is történjen a fejedben, az előbb-utóbb az életedben is megjelenik.

„Minden gondolatod valóság – igazi hatalom.”
Prentice Mulford (1834–1891)

A valaha élt legnagyobb tanítók mondták, hogy a vonzás törvénye az univerzum leghatalmasabb törvénye.

Olyan költőóriások örökítették meg műveikben, mint William Shakespeare, Robert Browning és William Blake. Kiváló zenészek – például Ludwig van Beethoven – komponáltak zenét róla. Elévülhetetlen érdemű művészek, köztük Leonardo da Vinci festették meg képeiken. Nagy gondolkodók – Szókratész, Platón, Ralph Waldo Emerson, Pitagorasz, Sir Francis Bacon, Sir Isaac Newton, Johann Wolfgang Goethe és Victor Hugo – foglalkoztak vele írásaikban. Ezek az emberek egytől egyig halhatatlanok, akiknek legendás története és munkássága évszázadokat élt túl.

Vallások – köztük a hinduizmus, a hermetikus tradíció, a buddhizmus, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám –, valamint ősi kultúrák, például a babilóniaiak és az egyiptomiak szent szövegeiben és történeteiben találhatunk rá utalásokat. Ha az ősi írásokat tanulmányozzuk, minden században megtaláljuk a törvény lenyomatát. Már Krisztus előtt 3000 táján kőbe vésték. Bár voltak, akik mohón csak maguknak akarták, ez a tudás valójában mindig is elérhető volt bárki számára.

A Titok vonzás törvénye születése egészen az idők kezdetére nyúlik vissza. Mindig is volt, és mindig is lesz.

Titok vonzás törvénye  határozza meg az univerzum egészének rendjét, beleértve a te személyes életed minden egyes pillanatát és történését is. Nem számít, hogy ki vagy és hol élsz, teljes egészében a vonzás törvénye határozza meg tapasztalataidat, mégpedig az elmédben felbukkanó gondolatok által. Ez utóbbiak révén te magad hívod életre és működteted ezt a mindenható törvényt.

1912-ben Charles Haanel úgy jellemezte a vonzás törvényét, mint „a leghatalmasabb és legcsalhatatlanabb törvényt, amelyen az egész teremtett világ alapul”.

BOB PROCTOR
A bölcsek mindig is tudtak erről, egészen az ősi babilóniaiaktól kezdve. Egy kis, kiválasztott embercsoport mindig is tisztában volt Titok vonzás törvényével.

Az ősi Babilónia életéről és mesés gazdagságáról sokat kiderítettek már a tudósok. Gondoljunk csak a világ hét csodájának egyikére, a babiloni függőkertre. Az ott élő emberek nem csak ismerték az univerzumot meghatározó törvényeket, de azt is tudták, hogyan fordítsák ezeket a saját hasznukra, ennek köszönhetően pedig a világ egyik leggazdagabb népévé váltak.

BOB PROCTOR
Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy az emberiség összbevételének mintegy 96 százaléka a népesség 1 százalékának zsebében landol? Ugye nem hiszed, hogy ez csupán véletlen? E mögött tudatosság rejlik. Ők azok, akik ismerik a Titkot, amelyet most megosztunk veled.

Azok, akiknek sikerült meggazdagodniuk – tudatosan vagy tudattalanul –, mindannyian a Titok vonzás törvényét alkalmazták. Az ő gondolataik bőségről és gazdagságról szólnak. Nem hagyják, hogy bármilyen ellentétes elképzelés gyökeret verjen az elméjükben. Meghatározó gondolataik a gazdagságról szólnak. Csak a bőséget ismerik, más nem is létezik számukra. Akár tisztában vannak vele, akár nem, ezek az emberek gondolataikkal vonzzák magukhoz fényűző életüket. Esetükben a vonzás törvénye működik.

A Titok és a vonzás törvényének működése magától értetődő azoknak az embereknek a példájában, akik hatalmas vagyonra tesznek szert, aztán az egészet elvesztik, majd rövid időn belül újra meggazdagszanak. Ilyenkor – akár tudnak róla, akár nem – gondolataikat alapvetően a bőség képei uralják; ez az, ami kezdetben hozzásegíti őket mesés vagyonukhoz. Aztán egyszer csak elkezdik beengedni elméjükbe a pénzük elvesztéséről szóló elképzeléseket, mígnem azok válnak központi gondolatukká. Amint a gazdagság elképzelését a veszteségtől való félelem váltja fel, búcsút mondhatnak a pénzüknek. Ezzel azonban a félelem is megszűnik, az ember elméje pedig visszaáll arra az alapvető gondolkodásmódra, amelyben a bőség uralkodik. Vagyona ennek megfelelően hamarosan visszatér.

A Titok vonzás törvénye válaszol a gondolataidra, bármiről szóljanak is.

Titok vonzás törvénye Hasonló hasonlót vonz.

JOHH ASSARAF
Számomra úgy a legegyszerűbb elképzelni a vonzás törvényét, ha mágnesként gondolok magamra – és tudom, hogy a mágnes magához vonzza a dolgokat.

Te vagy az univerzum legerősebb mágnese! Bizony. Mindennél erősebb mágneses erő lakozik benned, amelynek forrása a saját elméd és a benne megfogalmazódó gondolatok.

BOB DOYLE
Író, a vonzás törvényének szakértője
A vonzás törvényének alapja a hasonló hasonlót vonz elve. Természetesen ilyenkor a gondolatok szintjéről beszélünk.

A vonzás törvénye tehát azt mondja, hogy hasonló hasonlót vonz, vagyis ha valamire gondolsz, azzal más, hasonló gondolatokat is bevonzol. Nézzünk most még egy pár példát, hogy miként is jelenhet meg ez a törvény az életedben!

Előfordult-e már veled, hogy valami kellemetlenre gondoltál, és azt vetted észre, hogy minél tovább összpontosítasz rá, annál rosszabb lesz? Ennek az az oka, hogy ha kitartasz egy gondolat mellett, a vonzás törvényének értelmében más, hasonló képek is rád találnak. Rövid időn belül sok kellemetlen gondolatot vonzol magadhoz, amelyek képesek a helyzetet még sötétebbre festeni. És minél tovább időzöl a társaságukban, annál jobban elkeseredsz.

Bizonyára ismerős az a helyzet is, hogy néha, amikor zenét hallgatsz, az adott dalnak megfelelő, hasonló hangulatú gondolataid támadnak, míg végül teljességgel képtelen vagy kiverni azt a fejedből. Ilyenkor az történik, hogy zenehallgatás közben – észrevétlenül is – minden figyelmedet, minden gondolatodat az adott dalra összpontosítod. Ezzel pedig újabb, hasonló gondolatokat vonzol be az elmédbe. A vonzás törvényének köszönhető tehát, hogy újra és újra ez a bizonyos dal vagy zeneszám jut az eszedbe.

JOHN ASSARAF
Emberként legfőbb feladatunk, hogy gondolatban megalkossuk és dédelgessük mindazt, amit szeretnénk – hogy vágyaink képét tökéletesen tisztára csiszolva, működésbe hozzuk az univerzum egyik leghatalmasabb erejét, a Titok vonzás törvényét. Mert mind azok vagyunk, és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk.

Jelenlegi életed múltbeli gondolataid tükörképe. Ez ugyanúgy vonatkozik a nagyszerű és a kevésbé jó dolgokra is. Mivel azt vonzod magadhoz, amire a legtöbbet gondolsz, nem nehéz rájönni, milyen gondolatok uralkodnak az elmédben. Bármelyik életterületről legyen is szó, csak végig kell nézned tapasztalataidon, és máris tudod, miről szóltak-szólnak a gondolataid. Egészen mostanáig! Ezentúl ugyanis minden másképp lesz, hiszen megtanulod a Titok vonzás törvényét!

BOB PROCTOR
Titok vonzás törvénye Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod.

Ha képes vagy elképzelni, amire vágysz, ezt a képet fenntartod, és elméd uralkodó gondolatává teszed, biztosan be is vonzod az életedbe.

MIKE DOOLEY
Író, nemzetközi előadó
Az elv három egyszerű szóval kifejezhető: a gondolatok dolgokká válnak!

Ennek a hihetetlen erejű törvénynek köszönhetően gondolataid az életed dolgaivá válnak. Gondolataid dolgokká válnak! Ismételd el néhányszor magadban ezt a mondatot, és hagyd, hogy beivódjon a tudatodba! Gondolataid dolgokká válnak!

JOHN ASSARAF
A legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy a gondolatoknak saját frekvenciájuk van. Képesek vagyunk mérni őket! Vagyis ha újra és újra felidézel magadban egy bizonyos képet – egy új autóról, a pénzről, amelyre oly nagy szükséged van, egy vállalat létrehozásáról vagy épp lélektársad megtalálásáról –, ha elképzeled ezeket a dolgokat, magad is folyamatosan a rájuk jellemző frekvenciát bocsátod ki.

DR. JOE VITALE
Gondolataid olyan mágneses jeleket bocsátanak ki, amelyek a nekik megfelelőt vonzzák be hozzád.

„Az uralkodó gondolkodásmód vagy mentális beállítottság mágnes, a törvény pedig az, hogy a hasonló hasonlót vonz. Az előbbi tehát kivétel nélkül olyan körülményeket von maga után, amelyek saját természetének felelnek meg.”
Charles Haanel (1866–1949)

A gondolatok mágnesesek, és saját frekvenciájuk van. Amikor gondolkozol, jeleket küldesz az univerzumnak, amelyek mágnességük által magukhoz vonzanak minden hasonló, vagyis ugyanazon a frekvencián rezgő dolgot. Minden, amit kibocsátasz, illetve elküldesz, visszatér forrásához, vagyis Hozzád.

Titok vonzás törvénye Gondolj arra, hogy egy televízióállomás adótornya valamilyen frekvencián sugároz, és a tévékészülék ezeket a jeleket alakítja át képpé. A legtöbben nem ismerjük a folyamat részleteit, azt azonban tudjuk, hogy minden csatornának megvan a maga frekvenciája, és ha arra hangoljuk a készülékünket, a csatorna adóállomása által kibocsátott képek megjelennek a képernyőnkön. A csatorna kiválasztásával tehát bizonyos frekvenciára hangolódunk, így vesszük az adott állomás által sugárzott műsort. Ha mást szeretnénk nézni, csatornát és vele együtt frekvenciát kell váltanunk.

Te magad nem vagy más egy emberi adótoronynál, amely minden földi televíziós állomásnál hatékonyabb. Sőt valójában az univerzum legerősebb adóvevője vagy! Amit sugárzol, az határozza, teremti meg az életedet, azon keresztül pedig a világot. Az általad kibocsátott frekvencia hatóköre városokon, országokon, az egész emberi világon túlnyúlik. Visszhangzik tőle az univerzum. És ez nem más, mint a frekvencia, amelyet a gondolataid által sugárzol!

A különbség az, hogy a gondolataid közvetítése révén fogadott képek nem a televíziód képernyőjén, hanem az életedben jelennek meg! A gondolataid megteremtik a frekvenciát, és azonos rezgésszintű, vagyis hasonló történéseket vonzanak, amelyeket aztán életed képeiként látsz viszont. Ezért ha meg akarsz változtatni valamit az életedben, csatornát és frekvenciát kell váltanod. Ehhez pedig a gondolataidon kell változtatnod.

„A létező legkifinomultabb, és éppen ezért a leghatásosabb rezgések azok, amelyeket az ember mentális erőforrásai által bocsát ki.”
Charles Haanel

BOB PROCTOR
Lásd magad, ahogy bőségben élsz, és máris bevonzod ezt az állapotot. Ez mindig, mindenkinél működik.

Ahogy elképzeled, hogy gazdagságban élsz, a vonzás törvénye által hihetetlen erővel és tudatosan határozod meg saját életedet. Ilyen egyszerű. Itt azonban felötlik a legnyilvánvalóbb kérdés: „Akkor vajon miért nem éli mindenki álmai életét?”

Hogyan vonzd magadhoz a jót a rossz helyett?

JOHN ASSARAF
A probléma a következő: a legtöbb ember arra gondol, amit nem akar. Aztán csodálkozik, amikor megtörténik vele.

Az emberek vágyai csupán azért nem teljesülnek, mert legtöbbször nem arra gondolnak, amit szeretnének, hanem arra, amitől tartanak. Figyeld csak meg, mi zajlik a fejedben, és milyen szavakat használsz! A törvény ugyanis mindenható, nem ismer kivételt, és sosem hibázik.

Az emberiséget évszázadok óta tizedeli egy minden pestisnél gyilkosabb járvány: a „nem akarom” járvány. Az emberek úgy tartják életben a kórt, hogy túlnyomórészt az alapján gondolkoznak, beszélnek, cselekszenek, és arra összpontosítanak, amit „nem akarnak”. A mi generációnk azonban megváltoztathatja mindezt. Számunkra ugyanis elérhető a tudás, amely képes legyőzni a járványt. Te is úttörője lehetsz az újfajta gondolkodásmódnak. Nem kell mást tenned, mint arra gondolni és arról beszélni, amire vágysz.

BOB DOYLE
A vonzás törvényét nem érdekli, hogy egy adott dolgot te jól vagy rosszul élsz-e meg, illetve akarod-e vagy sem. Egyszerűen a gondolataidra reagál. Amikor óriási kétségekkel küzdesz, és szörnyen érzed magad, ennek megfelelő jelzéseket küldesz az univerzum felé. „Nagyon rosszul vagyok ettől a sok kétségtől.” Így megerősíted a rosszat, létezésed minden szintjét átitatva vele. Ezért újabb hasonló élményekre számíthatsz.

A vonzás törvénye természeti törvény. Személytelen, számára nincs jó vagy rossz. Érzékeli és élettapasztalatként visszatükrözi gondolataidat. Egyszerűen azt kapod tőle, amit gondolatban megteremtesz.

LISA NICHOLS
Író, a személyes fejlődés előmozdítója
A vonzás törvénye rendkívül szófogadó. Ha minden idegszáladdal azokra a dolgokra összpontosítasz, amelyekre vágysz, mindig megadja neked. De ha arra fókuszálsz, amit nem szeretnél – „Jaj, nem akarok elkésni, nem akarok elkésni” –, a vonzás törvénye nem hallja meg, hogy te valójában nem akarod. Egyszerűen megjeleníti az életedben mindazt, amire gondolsz, nem nézve a negatív vagy a pozitív előjelet. A törvény tehát nem az akaráson vagy a nem akaráson nyugszik. Ha odafigyelsz valamire – bármi legyen is az –, azt igenis megteremted.

Mikor valami olyasmire összpontosítasz, amit szeretnél, és elmédben kitartod a képét, abban a pillanatban az univerzum legfenségesebb erejére támaszkodsz, hogy behívd azt az életedbe. A vonzás törvénye nem veszi számításba sem a „ne”, sem a „nem” szót, és így tesz az összes többi tagadószóval is. Negatív előjelű mondataidat a következőképpen értelmezi:

„Nem akarok magamra borítani semmit.”
„Magamra akarok borítani valamit, több mindent is.”

„Jaj, csak nehogy rosszul sikerüljön a frizurám.”
„Sikerüljön rosszul a frizurám.”

„Nem akarom, hogy hátráltassanak.”
„Akarom, hogy hátráltassanak.”

„Nem akarom, hogy ez az ember durván bánjon velem.”
„Akarom, hogy ez az ember, és mások is durván bánjanak velem.”

„Nem akarom, hogy az étteremben elfoglalják az asztalunkat.”
„Akarom, hogy az éttermekben elfoglalják az asztalunkat.”

„Nem akarom, hogy a cipő feltörje a lábamat.”
„Akarom, hogy a cipők feltörjék a lábamat.”

„Nem bírom ezt a sok munkát.”
„Több munkát akarok, mint amennyit bírok.”

„Nem akarom elkapni az influenzát.”
„El akarom kapni az influenzát és más betegségeket is.”

„Nem akarok veszekedni.”
„Több veszekedést akarok.”

„Ne beszélj így velem.”
„Azt akarom, hogy te és mások is így beszéljetek velem.”

A vonzás törvénye megadja neked, amire gondolsz – ennyi az egész, és kész!

BOB PROCTOR
A vonzás törvénye mindig működik, akár hiszed vagy érted, akár nem.

A vonzás törvénye nem más, mint a teremtés törvénye. A kvantumfizika állítása szerint az egész univerzum egy gondolat hatására jött létre. Életedet te is – ahogyan a világon minden egyes ember – a gondolataid és a vonzás törvénye által alakítod. És ez nem csak akkor működik, ha tudsz róla. Mindig is működött, a te életedben ugyanúgy, mint mindenki más életében. Amikor tudatosul benned ez a törvény, ráébredsz, micsoda hatalom van a kezedben, hiszen bármit életre GONDOLHATSZ.

LISA NICHOLS
A törvény annyiszor működik, valahányszor gondolkodsz. Minden esetben, amikor az elméd beindul, a vonzás törvénye is működésbe lép. Mindegy, hogy a múltra, a jelenre vagy a jövőre gondolsz-e, a vonzás törvénye ugyanúgy érvényes. Ez egy folyamatos történés. Nincs szünet és nincs megállás. A törvény – ahogyan elméd is – állandó működésben van.

Akár tudatosul benned, akár nem, időd nagy részét gondolkodással töltöd. Amikor beszélsz vagy valaki mást hallgatsz, gondolkodsz. Amikor újságot olvasol vagy tévét nézel, gondolkodsz. Amikor múltbéli emlékeket idézel fel, gondolkodsz. Amikor a jövőt tervezgeted, gondolkodsz. Amikor autót vezetsz, gondolkodsz. A reggeli készülődés közben gondolkodsz. A legtöbb ember csak akkor nem gondolkodik, ha alszik – bár tudni kell, hogy a vonzás törvénye ilyenkor is működik, mégpedig az elalvás előtti utolsó gondolatot alapul véve. Ezért különösen fontos, hogy az mindig pozitív legyen.

MICHAEL BERNARD BECKWITH
A teremtés folyamatos. Minden egyes alkalommal, amikor valaki hosszasan vagy tartósan gondol valamire, egyben teremt is. Egészen bizonyos, hogy gondolatai nyomán előbb-utóbb megvalósul valami.

Amire most gondolsz, az teremti meg a jövődet. Elméd által te magad alakítod az életedet. És mivel folyamatosan gondolkozol, folyamatosan teremtesz.
Amire összpontosítasz, amin a legtöbbet járatod az agyadat, az fog bekövetkezni az életedben.

Ahogy minden természeti törvény, ez is tökéletes. Magad teremted meg az életedet. Amint vetsz, úgy aratsz! Gondolataid elvetett magvak, és hogy mit aratsz, az csakis ezeken múlik.

Ha panaszkodsz, a vonzás törvénye még több olyan helyzetet hoz majd az életedbe, amellyel kapcsolatban így tehetsz. Ha mások panaszkodását hallgatod, és az ő gondolataikra összpontosítasz – megértve, átérezve azokat –, abban a pillanatban hasonló, panaszkodásra okot adó helyzeteket vonzol magadhoz.

A törvény egyszerűen csak azt tükrözi és adja vissza neked, amire a gondolataidat irányítod. Ám most, ezzel a hatékony tudással felvértezve képes lehetsz életed minden körülményét és történését tökéletesen átfordítani. Csupán a gondolatidon kell változtatnod.

DR. FRED ALAN WOLF
Kvantumfizikus, egyetemi tanár és elismert író
Amiről beszélek, az nem lázálom vagy hibbant elmeszülemény. Egy nagyon mély, nagyon alapvető dologról van szó, amelyet a kvantumfizika egyre inkább igazolni látszik. Úgy tűnik, hogy az elme működése nélkül elképzelhetetlen az univerzum, ugyanis az előbbi alakítja is, nem pedig csak befogadja és értelmezi az utóbbit.

Ha most visszagondolsz arra az analógiára, amely az embert az univerzum legerősebb adótornyához hasonlítja, láthatod, milyen tökéletesen egybecseng Dr. Wolf állításaival. Az elmédben kavargó gondolatokat életed filmjeként láthatod viszont. Sőt nem csak saját tapasztalataidat határozod meg általuk, hanem az egész világ alakulásához is jelentősen hozzájárulsz. Ha eddig azt hitted, hogy egy aprócska pont vagy csupán, akinek nincs hatalma, gondold át újra. Elméd által szó szerint formálod, alakítod a körülötted lévő világot.

Azok a bámulatos felfedezések, amelyeket az elmúlt nyolcvan évben a kvantumfizikusok tettek, közelebb visznek minket az emberi elme hihetetlen teremtőerejének megértéséhez. Eredményeik a világtörténelem legnagyobb gondolkodóinak – Carnegie, Emerson, Shakespeare, Bacon, Krishnamurti és Buddha – szavaival csengenek össze.

BOB PROCTOR
Attól még, hogy nem érted a törvényt, nem kell elutasítanod. Az elektromosság működésével sem kell tisztában lenned ahhoz, hogy élvezhesd előnyeit. Magam sem tudom, mi fán terem. Azt viszont igen, hogy a segítségével megsüthetem egy ember ebédjét, vagy akár őt magát is!

MICHAEL BERNARD BECKWITH
Az emberek, amikor ráébrednek a Nagy Titokra, gyakran megrémülnek saját negatív gondolataiktól. Ezért jó, ha ismerjük azt a tudományosan bizonyított tényt, miszerint a pozitív gondolatok sok százszor erősebbek, mint a negatívak. Nem kell hát pánikba esnünk.

Ahhoz, hogy valami bajt hozz a fejedre, nagyon sok negatív gondolatra és állandó borúlátásra van szükség. Az azonban bizonyos, hogy ha tartósan negatív elképzelések uralják az elmédet, félelmeid előbb-utóbb valóra válnak. Ha pedig negatív gondolataid miatt aggodalmaskodsz, csak még több hasonló aggodalmat vonzol magadhoz, vagyis megsokszorozod azokat. Dönts most úgy, hogy ezentúl csak pozitív gondolatokat táplálsz. Ugyanakkor nyilvánítsd ki az univerzum felé, hogy pozitív gondolataid erősek és megingathatatlanok, a negatívak viszont gyengék és kérészéletűek.

LISA NICHOLS
Hála istennek gondolataink nem azonnal, hanem kisebb-nagyobb késedelemmel válnak csak valóra. Különben nagy bajban lennénk. Az időeltolódás nekünk kedvez, hiszen így lehetőségünk van újragondolni és átértékelni, mit is akarunk.

Most, a jelen pillanatban is a kezedben van a teremtés minden hatalma – hiszen gondolkozol. Ha voltak a múltban olyan gondolataid, amelyeknek a megvalósulását inkább el szeretnéd kerülni, itt az alkalom, hogy változtass! Pozitív képek behelyettesítésével kiradírozhatod őket. Az idő neked dolgozik, hiszen képes vagy új gondolatokat, általuk pedig új frekvenciákat kibocsátani – most!

A Titokról egyszerűen

MICHAEL BERNARD BECKWITH
Olyan univerzumban élünk, amelyet törvények határoznak meg. Vegyük például a gravitáció törvényét. Ha leesel valahonnan – lehetsz jó ember vagy rossz –, biztos, hogy a földön kötsz ki.

A vonzás természeti törvény. Mint ilyen, épp annyira pártatlan és személytelen, mint a gravitáció. Működése kiszámítható és egzakt.

DR. JOE VITALE
Mindent, ami most körbevesz téged – beleértve azokat a dolgokat is, amelyekkel elégedetlen vagy –, te vonzottál magadhoz. Tudom, hogy ezt nem könnyű megemészteni. Most bizonyára valami ilyesmi jár a fejedben: „Én ugyan nem vonzottam magamhoz az autóbalesetet. Sem azt az akadékoskodó ügyfelet, aki megkeseríti az életemet. Az adósságról nem is beszélve.” Az én tisztem megmondani neked, hogy de bizony, ezeket mind te vonzottad magadhoz. Ezt a tényt a legnehezebb elfogadni, de amint sikerül, az ember egész élete megváltozik.

Az emberek, amikor A Titoknak ezzel az oldalával szembesülnek, gyakran olyan tömegszerencsétlenségekre hivatkoznak, amelyekben egyszerre sokan vesztették életüket. Érvelésük szerint felfoghatatlan, hogy ennyi ember ugyanazt az eseményt vonzza be az életébe. A törvény azonban csak annyit mond, hogy az áldozatok osztoztak az adott esemény frekvenciáján. Ez nem azt jelenti, hogy konkrétan arra a történésre gondoltak, hanem hogy gondolataik rezgésszintje megegyezett az eseményével. Ha az ember hiszi, hogy rossz időben rossz helyen lehet, és nincs befolyása a külső történésekre, akkor a félelem, az elkülönültség és a tehetetlenség érzése – amennyiben tartós – rossz időben a rossz helyre vonzhatja őt.

Ebben a pillanatban választás előtt állsz. Azt akarod hinni, hogy a dolgok csupán a szerencsén múlnak, és bármikor történhet veled valami rossz? Szeretnéd úgy gondolni, te is lehetsz rossz időben rossz helyen? Hogy a körülmények kívül esnek a te irányításodon?

Vagy inkább szeretnéd hinni és tudni, hogy életed alakulása a te kezedben van, és csak jó történhet veled, hiszen mást nem engedsz be a gondolataidba? Te döntesz. Bármit is válassz elméd fókuszául, az lesz életed meghatározója.

Semmi sem jelenhet meg az életedben anélkül, hogy tartós gondolataiddal meg ne hívnád.

BOB DOYLE
A legtöbb ember tudattalanul teremt. Nem hiszik, hogy hatalmuk lenne a külső történésekre. Gondolataik és érzéseik automatikusak, így minden a véletlen műve.

Ugyan ki az, aki tudatosan rosszat vonzana magához? A Titok révén jól láthatod, miként lehet, hogy néha mégis kellemetlen dolgokat vonzunk be az életünkbe. Az ok nem más, mint a tudattalanság, amellyel az emberi elme hatalmas teremtőerejéhez viszonyulunk.

DR. JOE VITALE
Ha most hallasz először minderről, talán azt kérded: „Most akkor állandóan figyelnem kell a gondolataimra? Ez óriási feladat!” Elsőre annak tűnhet, de valójában itt kezdődik a móka.

A móka nem más, mint hogy A Titokhoz egyszerre több út is vezet, és neked meg kell találnod közülük a számodra leginkább megfelelőt. Olvass tovább, és meglátod, hogyan.

Hogyan használd A Titkot?

Te is teremtő vagy, a teremtés pedig nagyon egyszerű folyamat, ha ismered a vonzás törvényét. A legnagyobb tanítók és avatárok milliónyi formában osztották meg velünk a Teremtő Folyamat titkait csodálatos munkáikban. Néhányuk történeteket font köré, hogy így mutassa be az univerzum működését. Ezek – és a bennük lévő bölcsességek – aztán évszázadokon keresztül megőrződtek. A ma élő emberek többsége azonban nincs tisztában vele, hogy a legendás történetek valójában az élet nagy igazságáról mesélnek.

JAMES RAY
Gondolj csak Aladdinra és a lámpájára! Előveszi, megtisztítja és kiszabadítja a dzsinnt. A dzsinn pedig így szól:

„Kérésed parancs!”

A közismert történet szerint Aladdin háromszor kívánhat, de ha felkutatjuk az eredeti változatot, láthatjuk, hogy abban nincs határa a kívánságoknak.

Gondolj csak bele!

Vedd most ezt a metaforát, és alkalmazd az életedre. Ne feledd, hogy Aladdin mindig kér, ha szeretne valamit. Ugyanezt Te is megteheted, csak épp a te dzsinned az univerzum. Vagy ha jobban tetszik, az őrangyalod, felsőbb éned – a hagyomány számtalan néven említi. Nevezd, ahogy neked tetszik. A lényeg – és ebben minden hagyomány egyetért –, hogy van valami, ami hatalmasabb nálunk. És hogy a dzsinn mindig csak azt mondja:

„Kérésed parancs!”

Ez a csodás történet arról szól, hogy az egész életed és minden, amit tapasztalsz, a Te teremtményed. A dzsinn teljesít bármit, amit kívánsz. Ő valójában a vonzás törvénye, amely mindig rendelkezésre áll, és figyel arra, amit gondolsz, mondasz vagy teszel. Úgy gondolja, hogy ha valamire sokat gondolsz, sokat beszélsz róla, vagy sokat teszel érte, azt szeretnéd is! Te vagy az univerzum ura, a dzsinn pedig a szolgád. Sosem kérdőjelezi meg az óhajaidat. Csak gondolsz valamire, és máris mozgósítja az univerzumot – emberek, körülmények és események által –, hogy teljesítse a kívánságodat.

Az itt leírt Teremtő Folyamat a bibliai Újtestamentumból származik. Egyszerűen követhető, három lépésből álló útmutatást ad arra, hogyan érhetsz el bármit, amit szeretnél.

Első lépés: Kérj!

LISA NICHOLS
Az első lépés a kérés. Küldj egy utasítást az univerzum felé! Tudasd vele, hogy mit akarsz. Az univerzum válaszolni fog a gondolataidra.

BOB PROCTOR
Mi is az, amit valójában akarsz? Ülj le, és írd össze egy papíron. Jelen időt használj. Kezdd mondjuk így: „Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért…” És aztán fejtsd ki, milyen életre vágysz. Ne hagyj ki semmit.

A választás a tiéd, de nagyon pontosan kell tudnod, hogy mit szeretnél. Fogd fel úgy, hogy ez a te részed a munkában. Ha nem tisztázod a vágyaidat, a vonzás törvénye nem lesz képes teljesíteni azokat. Ha zilált, nem egyértelmű rezgéseket bocsátsz ki, csakis ezeknek megfelelő reakciókat várhatsz. Gondold hát végig nagyon alaposan, mit akarsz. Most, hogy tudod, hogy bármit elérhetsz és megtehetsz, és nincsenek határok, mégis mit szeretnél?

A kérés a Teremtő Folyamat első lépése, úgyhogy mostantól próbálj meg rászokni! Ha döntés előtt állsz, és nem tudod, merre indulj, kérj! Nem szabad, hogy bármi is a világon megállítson. Csak kérj!

 

 

 

 

 

Key vords:

vonzás törvénye, A Titok, titok vonzás törvénye, bármit elérhetsz vonzás törvényével, vonzás törvénye üzleti manipuláció, nincs titok,

ShareThis

TÁRSKERESŐK IGAZI ÚJ KAPCSOLATOK - TITOK VONZÁS TÖRVÉNYE
-->