Valentin legendája egy lelkészé, aki a harmadik évszázadi Rómában szolgált. Volt egy császár abban az időben, akinek a neve II. Claudius volt. Eldöntötte, hogy az egyedülálló katonák jobb katonákat képeznek ki, mint a házasok. Azt gondolta, hogy törvénytelenné nyilvánítja a fiatal katonákat abban a reményben, hogy erősebb katonai bázisa lesz. Feltehetően Valentin ezt a rendeletet nem tartotta helyesnek és azt választotta, hogy titokban fiatalon megházasodik. Amikor II. Claudius császár rájött Valentin cselekedetére, halálra ítélte. Egy másik történet szerint Valentin egy bebörtönzött férfi volt, aki beleszeretett az ő bebörtönzőjének a lányába. Mielőtt kivégezték, írt egy Valentin napi levelet, amelyet a következő szavakkal írt alá: A Te Valentinod. Ezt ma is így használják a kártyákon. Talán mi soha sem fogjuk megtudni az igazi személyazonosságát, a történet mögött álló férfi nevét, ki Szent Valentin, pedig ez fontos dolog... Február a szeretet ünnepe, már régóta és a randevúk olyanok, mint a középkorban. Valójában a Valentin napi üdvözlőkártyák csak a második helyen vannak a kiküldésben, a karácsonyiak után. Egy másik férfi, akire kíváncsi lehetsz, Cupid (latin cupido, vágy). Római mitológiában Cupid
Venusnak, a szeretet istennőjének, a fia. A párja a görög mitológiában Eros, a szeretet istene. Cupid-ról gyakran mondják azt, hogy olyan csintalan fiú, aki megy és a nyilaival eltalálja az isteneket és embereket azért, hogy szerelmesek legyenek.
Valentin nap Magyarországon. Valentin napját mint a szerelmesek napját Magyarországon 1990 óta ünneplik. A nálunk ismert Bálint-nap (Valentin magyarul Bálintot jelent)
egy másik Bálint-történet- hez kapcsolódik. Nevezetesen egy németországi püspökről van szó, akiről eredetileg január 7-én volt szokás megemlékezni. Az ő alakja később összeolvadt a vértanú Valentin történetével, és egyszerre ünnepelték meg mindkettőt: február 14-én.
A Valentin-nap történeteKultúr | 2008. február 1. | Hadarits Kristóf A Valentin-nap a szeretet, a szerelem ünnepe, ilyenkor az angolszász eredetű hagyomány szerint illik egymást kedves üdvözlettel, aprócska ajándékkal meglepni.Az ünnep története nem teljesen tisztázott, az egyik könyvben azt olvashatjuk, hogy két Valentin volt, kiknek történetébõl egy legenda született, mások vitatják, hogy ketten lettek volna, egyes források viszont három Valentinrõl beszélnek.Íme néhány a különbözõ történetekbõl: Valentin római pap volt, aki Claudius császár üldöztetése alatt vértanúként halt meg i. sz. 269-ben vagy 270-ben. Egy másik történet szerint i.sz. 270-ben egy Valentin nevű katolikus pap lelkészkedett Rómában. Ebben az időben tiltotta meg II. Claudius uralkodó a fiatal férfiaknak, hogy megnősüljenek, mert úgy gondolta, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak, mint azokból, akiknek feleségük és családjuk van. Amilyen romantikus férfi volt Valentin, felismerte, hogy ez a döntés mennyire káros a fiatal férfiak számára és ezzel a határozattal csak nőni fog a titokban kötött házasságok száma. Amikor Claudius rájött, hogy a pap a döntést ellenzi, bebörtönözte. Valentin a börtönben barátságot kötött a börtönõr lányával. A legenda szerint imájával gyógyította meg a lányt, és kivégzésének napján üzenetet írt neki, amit így írt alá: "A Te Valentinod". A tudományos megközelítés szerint a rómaiak február 15-én tartották Luperkalia ünnepét. Ezt a tavasz-ünnepet Luperkusz isten tiszteletének szentelték, aki a nyájak és a termés védelmezõje volt. Az emberek dalolva és táncolva könyörögtek Luperkuszhoz, hogy megvédje a nyájaikat és vigyázzon az emberek és az állatok egészségére és termékenységére. Az ünnep éjjelén a fiatal nõk belerakták a nevüket egy kerámia korsóba, a férfiak pedig húztak belõle egy-egy nevet. Az ünnepség és a táncok idejére párok lettek, sõt gyakran egész évben együtt maradtak. Valentin nap azért van, hogy megünnepeljük egy szent emlékét, aki tisztelte a szerelmet és a romantikát, amikor az emberek szerelmes üzeneteket cserélnek. Mások szerint késõbb sokan összetévesztették a norman-francia 'galantin' szóval, ami szerelmest jelent. Az idõk során a két hiedelem összefonódott, melynek eredményeképpen Ugyan Magyarországon csak a 90-es évek elején vált népszerűvé e nap megünneplése, az angolok ezt már 1446 óta teszik. Náluk az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek, a 19. században pedig már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek. Nem meglepő tehát, hogy február 14-én szerte a világon ma is sok szerelmes megünnepli a szerelmesek napját. |
|||
Minden februárban ünnepeljük Valentin-nak napját, amikor 


feljegyzései szerint már számon tartották a sokféle babonasággal, praktikával és varázslással kevert ünnepet, ami a szerelem elősegítésére vagy megtartására volt hivatott. Széles körben ismertté a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete tette 1990-ben, amikor a kongresszusi központban megrendezték az első Valentin-napot. Lapunk körkérdése során kiderült: azóta is ez a legjobb szezon nemcsak a virágboltoknak, de a legkülönfélébb, szentimentális vagy giccsbe hajló ajándékot árusító kereskedőknek is. És persze az utazási irodáknak, hiszen ilyenkor illik Ciprusra utazni, ami a szerelem szigete, vagy Párizsba, ahol a hosszú Szajna-parton sok hölgy mond könnyes szemmel igent ezen a napon. Sokat változtak azóta a szerelmes szokások. Catullus így írt erről az érzésről: "Gy?lölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt. Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín." Egy mai amerikai "Valentin card" szövege ennél ígéretesebb és biztatóbb: "Ha a házasság a legjobb barátoddal kapcsol össze, az élet csupa öröm és boldogság. Boldog vagyok, hogy hozzám jöttél, kedves barátom, örök szerelmem!"


Új hozzászólás beküldése